Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lófajták

Magyar lófajták: 

-Furioso-North Star, vagy másik nevén: Mezőhegyesi félvér: Magyar fajta, a 19. századból ered. Kialakulását pontosabban az 1840-es évekre tehetjük. A Mezőhegyesi félvér megnevezése azért van, mert a ménes Mezőhegyesen volt. Az alapítómén - Furioso egy pej angol telivér - a fajtát méretben javította. Ugyanakkor meg kell említenünk a North-Star nevű angol telivért is, mely szintén sokáig fedeztette Mezőhegyes kancáit. A fajta kialakulására a Nóniusz fajta is hatással volt. Egyébként az imént említett fajtával szoros rokonságban áll a Furioso.
Nagyszerű hátasló, feje nemességet tükröz, nyaka nem túl hosszú, a test zömök, mellkasa mély, lapockája dőlt, a hátulsó lábak erősek, fara jól izmolt. Marmagassága 170 cm körüli, jellemző színe a fekete és a pej, de sárga is lehet.
Jelenleg Hódmezővásárhelyen található a legnagyobb hazai állománya az Aranyági Ménesben.

-Nóniusz: A nóniusz kialakulásának kalandos története a napóleoni háborúkig nyúlik vissza, amikor is egy francia ménesből zsákmányolták társaival együtt az osztrákok a fajta “ősapjátNonius Seniort, egy világos pej anglo-norman mént. 1816-ban került Mezőhegyesre, ahol a hadsereg részére szerettek volna egy alkalmas típust kitenyészteni. Kialakulására három fajta volt legnagyobb hatással: az anglo-normantól tömegesebb lett, az arab telivér a nemességét kölcsönözte, végül, az angol félvér a mozgását javította. A fajtával tulajdonképpen beltenyésztést végeztek. Mivel a beltenyésztés végett a típushibák kiütköztek a fajtán, megpróbálták az 1860-as évektől egyre inkább angol telivérekkel javítani. 1961-ben a mezőhegyesi állományt a Hortobágyra telepítették. Mivel a háborúk után a fajtára, mint katonalóra nem volt szükség, jellege miatt hátas- és igáslónak használták, illetve használják a mai napig. A fajtának tulajdonképpen két típusa alakult ki. A hátas jellegű, illetve a tömegesebb jellegű.
Sokoldalú, nyugodt, kitartó, jó testfelépítésű. Feje kosfej, vagy félkosfej, a nyak nem túl hosszú, középmagasan illesztett, a mar nem túl kifejezett, háta kissé hosszú, mellkasa nem túl mély, a far terjedelmes. A lábak erősek és arányosak, a pata kemény. Ugyanakkor meg kell említeni az inait, melyek szárazak. Marmagassága kb. 160-170 cm, övmérete, 190 cm körüli. Színe a pej, sötét pej, illetve a fekete.

-Hucul: A Kárpátok “kis „ pónija, melynek származási helyéről sokaknak megoszlik a véleménye. Egyesek magyar fajtának vélik, de ha más nemzetiségűeket kérdezünk, mást mondanak. Így, talán az a legjobb, ha megmarad bennünk a Kárpátok elnevezés, mert ami biztos, az az, hogy a Kárpátokban él. Melegvérű póni, de már a jégkorszak előtti időkből származik.
Munkalónak tartják, fogat-és málháslónak. Nevét egy népcsoportról kapta. Helyét kiválóan megállja a hegyes területeken, utakon, dombokon. Kialakulására a tarpán ló lehetett a legnagyobb hatással, illetve a tarpán volt a kiindulási állomány. Úgy vélik, hogy a a tarpánt keleti vérvonalú lovak kísérték valamikor. Igénytelen fajta, a hidegben is megállja a helyét, ugyanakkor erős és tanulékony kis póni.
A fej nemes, közepes méretű, a nyak széles, közepes hosszú, a mar lapos, a hát hosszú, a törsz rövid, a farok mélyen tűzött, ugyanakkor a farok és a sörény dús. Mellkasa mély, lábai erősek, ugyanez jellemzi a patát is. Marmagassága 135 cm körüli, színe a pej, tarka és a fakó. Hazánkban Jósvafőn gyönyörködhetünk egy ridegen tartott ménesben.

-Lipicai: A lipicai ló melegvérű és már a 16. századtól létezik. Lipicai lovakkal leginkább a Bécsi Spanyol Lovasiskolában találkozhatunk. Tenyésztése nem csak nálunk, Magyarországon folyik, hanem máshol is, ahol más típusok alakultak ki a lipicain belül. A lipicai lovakat főként a királyi udvarnak szánták. A lipicai spanyol génhányadú ló, a tenyésztésére legnagyobb részben a spanyol ló volt hatással. A fajta nevét a Lipicai ménesről kapta, melyet 1580-ban hoztak létre. A fajtába került arab génhányad is. Tulajdonképpen a fajta tenyésztése során születő lovak tették híressé a napjainkban is sikeresen működő, 1562-ben alapított Bécsi Spanyol Lovasiskolát, de az építmény presztízse az állomány fenntartása mellet ma már színvonalas képzésnek is köszönhető. Kicsit tömegesebb, mint egy átlagos melegvérű ló, de sokáig elél.
Nemcsak hátasként állja meg a helyét, sokszor fogják be fogatba, ahol szintén kiválóan állja a sarat. A fejen látszik az arab hatás, bár kissé kosfej jellegű. A nyaka izmos, de rövid, a mar nem kifejezett, háta nem túl hosszú, fara széles, végtagjai rövidek, de erősek és a pata is kemény. Marmagassága 155-170 cm közé esik, színe leggyakrabban szürke, de előfordul pej és fekete színben is. A szilvásváradi ménest is ez a fajta alkotja, mely szinte egész évben szabadon legel a Bükk lankái között.
A lipicai hazánkban is a leginkább elterjedt fogatos ló.

-Gidrán: A magyarországi Mezőhegyesi Méntelepen tenyésztették ki 1816-ban, az Arabian fajta egyik egyesével (Siglavy Gidrán). 1817-ben ez a gesztenyepej/pej színű csődör 6 csikót nemzett Arabian, Turkish, Transylvanian, Spanish-Naples fajta kancákkal. Később ezek a csikók mezőhegyesre kerültek, és ott a fajta alapítói lettek. 1820-ban Spanish-Naples kancának csikója született, 2. Gidrán, és ő lett a fajta alapítója. 1855-ig a gidrán fajta anyaállatai 33% Arabian, 22% transylvanian, 16% Spanish, 16% Nonius, 6% Hungarian Natives és 6% Gidrán kancák voltak. Ezt követően megjelent az angol telivér és 1893-ban 3 generáción keresztül használták a fajta “utólagos „ fejlesztésére. Shagya Arabian csődörökkel tovább fejlesztették a fajtát. Az “eredmény „ a fajta másik típusa lett, amely kiváló vágta- és ugróképességekkel rendelkezett.
A modern Gidrán fajta tehetséges lovaglásban és kocsizásban, különösen ismerték az atlétikai képességükről, jól kiegyensúlyozott vérmérsékletükről és izmos testfelépítésükről. Marmagassága 153-170 cm lehet. Kitételek a fajtához tartozáshoz: 4 generációra visszamenőleg igazolandó a ló őseinek csak gesztenyepej/pej színű, melegvérű, Arabian, Angol Arabian fajta lehet.
Veszélyeztetett fajta, az egész világon kevesebb mint 200 egyese van, és ennek többsége hazánkban található!
Minden Gidrán sárga, de nem minden sárga Gidrán.

 -Shagya arab

-Kisbéri félvér

-Magyar melegvérű

 

Sokak kedvenc lófajtái:

-Fríz: A hollandiai Frízföldről származik. A középkorban a királyoknak szánt harci lónak szánták. Erős és jó természetű. Vastag hullámos sörénye és farka van. Csak fekete színben fordul elő. Marmagassága 155-160 cm.

-Falabella: Miniatűr póni Argentínából származik. Nem túl erős fajta, de fogatlóként használják, vagy gyerekek kedvencének veszik meg. Hosszú és selymes szőre van. Minden színben előfordul. Marmagassága 86 cm.


És még sok másik:

-Arab telivér

-Angol telivér

-Pinto

Róluk egy keveset:

-Exmoor: A legrégibb angol pónifajta. A vadnyugati Exmoorban él és félig vadlóként. Szívós és jó hátas póni. Sötét- vagy világos pej színű, a hátánál kissé világosabb a szőre. Világos pufája van. Durva és ruganyos szőr. Marmagassága 125-130 cm.

-Paso fino ~ a finom léptű ló: Amerikai ló, amely a spanyol felfedezőkkel került az Egyesült Államokba. Egyáltalán nem üget. Rövid nyaka, lejtős fara van. Minden színben előfordul. 132-154 cm.

-Hannoveri: Német fajta. A középkorban használt lovaktól ered. Erős. Erős far. Izmos váll. Jó versenyló. Leginkább pej és sárga színű. Kb. 170 cm.

-Palomino: Népszerű az Egyesült Államokban. Az Arab lovaktól származik. Nevét egy spanyol szeméylről vagy egy arany fakó spanyol szőlőfajtáról kapta. Főleg lovas eseményeken látható. A sárga minden árnyalatában előfordul. Sörénye és farka fehér. Gyakran fehér foltok vannak a pofáján.

-Shire: Klasszikus angol igásló. Egykor páncélos lovagokat vitt a hátán. Később farmokon kezdték el alkalmazni és nehéz terheket vontattak vele, mint például söröskocsikat. Szorgalmas ló. Jellegzetes színe a pej, fekete, vagy szürke fehér foltokkal. Sok bokaszőre van. 180-195 cm.

-Haflingi: Az ausztriai Tirolból származik. Erős és biztos járású ló. Ideális meredek lejtőkön nehéz terhek vontatására. Erős feje van. Jó munkabírású hátas- és kocsivontató póni. Sárga színű. Világos (sárga) farka és sörénye van. Marmagassága 137 cm körül van.

-Finn ló: Főleg farmokon és erdőkben dolgoztatják Finnországban. Kedves és fáradhatatlan. Ügető versenyzésre és lovaglásra is használják. Leggyakrabban sárga színű fehér foltokkal. Kb. 160 cm.

Róluk egy kicsit több:

-Welsh póni: A Welsh fajtának alapvetően négy fajtája van. Ezek a következők:
A „ változat - Welsh mountain póni,
B „ változat - Welsh ridnig póni,
C „ változat - Cob típusú Welsh póni,
D „ változat - Welsh cob póni.
Ezek a változatok tulajdonképpen az elvárások alapján jöttek létre. A fajta a 11-12. században alakult ki, Waleshben.
Nemes megjelenésű, büszke tartású. Feje kicsi, nemes, homloka széles. Szemei nagyok, fülei aprók, egymáshoz közel állnak. Orrlyuka nagy, nyaka hosszú, a mar nem túl kifejezett, mellkasa mély, háta széles. Mellső lábai hosszúak, a bokák jól fejlettek. Ezek az adatok általánosságban mind a négy fajtára jellemzőek. Nagyon népszerűek az egész világon, mozgásuk energikus, és rendkívül kiegyensúlyozottak. Hosszú élettartamúak és nagyon jó munkakészséggel rendelkeznek. Az “A „ és a “B „ változat csak méreteiben tér el egymástól. Mozgása kissé akciós, de kiegyensúlyozott, vérmérsékletű. Marmagassága 122 cm körül van.

-Andalúziai: Az andalúz fajta Spanylországból, Jerez városából származik. Ez a fajta az egyik három fajta közül, mely a legnagyobb hatást gyakorolta a világ lótenyésztésére. A másik kettő az arab és a berber. A fajta több mint valószínű, hogy időszámításunk előtti, illetve a jégkorszak előtti időkből származik. A berber és az arab ló hatására alakult ki, de ebben a helyi fajták is közrejátszhattak. Az andalúz ló minden valószínűség szerint a tarpán, Sorraiai és a berber fajtából alakult ki. Ami a legérdekesebb, hogy az andalúzt elfogadták Lusitano fajtájában, de fordítva nem. Európa kedvenc lovaként tartották számon, és előszeretettel használták lovasiskolákban. Ez a spanyol ló nagyon sok fajta kialakulásában játszott szerepet, többek között az amerikai fajták egy része is belőle származik. A tenyésztés központja Jerez de la Frontena, Sevilla és Cordoba. Az Andalúz Tenyésztő Szövetség 1912-ben alakult meg.
Nemes megjelenésű, szeret menni, bár nem mondható gyors lónak. A feje nemes jelleget mutat, kissé kosfej jellegű. A sörénye és a farka gyakran hullámos, és meglehetősen dús, hosszú. A fajtára jellemző az erős csánk, kiváló csontozat, szabályos paták, a rövid, izmos, jól ívelt nyak és az erős, széles válltájék és a lapocka, mely kevésbé dőlt a telivéréhez viszonyítva. Közép nagy termetű ló, viszonylag alacsony, szemei mandula formájúak, homloka széles és lapos. Fara meglehetősen lejtős. Színei a szürke, pej, ritkán sötét pej és sötét máj sárga, régen akadt tarka is az Andalúzok között. Hátaslónak hasznosítják. Gyorsan tanul, megbízható és jó szándékú. A spanyolokra jellemtő temperamentumosság is felfedezhető benne. Akciós mozgású. Kiváló magasiskolai díjlovagló feladatokra.

-Holstein: A németországi Holstein a hazája, innen kapta a nevét. A 17-19. századból ered. Kitűnően teljesít terepen, díjlovaglásban és díjugratásban egyaránt. Az egyik legelterjedtebb sportló Európában. A kezdetekkor a Holsteini fajta egy nehezebb testű ló volt. Ebben a holsteiniben valószínűleg spanyol vér is volt. A 19. században aztán változás állt be. A nehezebb testű lovak iránti érdekeltség hanyatlott, átállt a kisebb testű, kitartó lovakra. Így a fajta kialakulásában javarészt angol telivér és Yorkshire Coach horse is szerepet kapott. Tenyésztőszervezete 1960-ban alakult meg.
Intelligens, megbízható, könnyen kezelhető fajta. Feje nemes, egyenes profilú, a nyak hosszú és enyhén ívelt, a mar magas, a mellkasa mély, háta hosszú, a far izmolt és nagy. Az alsó comb izmolt és erős, a farok nem túl tűzött, patái nagyok. Marmagassága 170 cm körül van, minden színben mag található, kivéve a tarkát, de a legelterjetdtebb színek a pej, jegyek például csillag, hóka előfordulhat.

 
 

 




Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 40148
Hónap: 453
Nap: 15